2009-04-20

AC Milan vs. Magyar Liga valogatott gala merkozes aprilis 22-en

Beckhammel, Kakával, Ronaldinhóval és Patóval együtt, vagyis a teljes első csapattal érkezik április 22-én Budapestre az AC Milan, hogy a Puskás Ferenc Stadionban megmérkőzzön a magyar liga-válogatottal. A szervezők a találkozó bevételéből 50 ezer dollárt biztosítanak a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetségnek.

Erdős László, a szervező Goal Vision Kft. ügyvezető igazgatója a szombati sajtóbeszélgetésen elmondta, a jegyárusítás a április 7-én kezdődik, a jegyelado.hu oldalon. Az árak várhatóan 4.800 és 18 000 ezer forint körül lesznek. Szabályozni fogják, hogy egy személy hány belépőt vehet, majd a következő héttől 5-10 ezer jegyet a stadion pénztáraiban is felkínálnak értékesítésre.

Gelei Károly, Magyarország egyetlen UEFA- és FIFA-engedéllyel rendelkező mérkőzésszervezője az AC Milan várható felállásával kapcsolatban annyit árult el, hogy a szerződés erre külön kitér, s hozzátette, a tárgyalások során "értünk el eredményeket".

Az egyébként teljes csapattal, tehát a külföldi sztárjai mellett világbajnokaival érkező olasz gárda április 22-én különgéppel jön, majd a 19 vagy 19:30 órakor kezdődő meccs után el is utazik.

Gelei hangsúlyozta az MGYLSZ-szel való együttműködés fontosságát, mivel a Milan az egyik legtöbb világsztárral rendelkező klubcsapat, így számos példaképet tudnak állítani a gyerekek elé, akik a Magyarország-Málta vb-selejtezőhöz hasonlóan nagy számban lehetnek jelen a lelátón.

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke elmondta, hogy a szövetség a szakmai támogatást biztosítja a mérkőzéshez, amely az MLSZ-nek egy forintjába sem kerül.

A ligaválogatottat Mészöly Géza és id. Dárdai Pál állítja össze a hazai bajnokságban szereplő játékosokból. Kisteleki egyben jelezte, a szervezők által a számára elsőként jelképesen felajánlott jegyért 100 ezer forintot fizet.

Az Arsenal tavalyi szombathelyi fellépését is szervező Goal Vision Kft. vezetői egyben azt is elárulták, a nyárra újabb külföldi sztárcsapat magyarországi mérkőzésének szervezésén dolgoznak.


Jegyárak:


4800 - A, B, C, U, T, S, szektorok
8800 - 10, 11, 26, 27, szekt.
9800 - 12, 13, 14, 23, 24, 25, szekt.
12.800 - 15 - 22 között, D, E, R, P, X, I, szekt.
14.800 - F, G, N, O, IX, II, szekt.
16.800 - VIII, III, H, M, szekt.
18.800 - VII, J, L, szekt.


VIP jegyek:

Gold VIP jegy - 25.000 - IV. szekt.

Csomag:
-Fedett lelátó
-2 db jegyhez 1 Stadionon belüli parkolójegy
-Állófogadás, korlátlan étel-ital fogyasztással
-Ajándék exclusív műsorfüzet

Platina VIP jegy - 48.000 - üveges, belső VIP szektor

Csomag:
-Zárt és fedett VIP
-VIP parkoló 2 db jegyhez 1 db parkolójegy
-Welcome drink
-Exclusív állófogadás korlátlan étel-ital fogyasztással
-Ajándék exclusív műsorfüzet
-Mérkőzés emlékajándék

Forras: acmilan.hu

Itt talalod a magyar Ligavalogatott bovitett keretet!

1 megjegyzés:

Miner.hu írta...

Szia!

Szeretném a figyelmedbe ajánlani a foci.miner.hu oldalt, ahol a labdarúgással foglalkozó blogokat jelenítjük meg egy helyen. Úgy gondoljuk, rengeteg értékes információ van a blogokban, s jó volna ezeket egy helyen látni - focis témában is.

Szeretnénk, ha a Te blogod is megjelenhetne oldalunkon, s ehhez hozzájárulásodat szeretnénk kérni (szabályunk, hogy csak azok bejegyzései jelennek meg, akik ehhez hozzájárulnak). A bejegyzésedből csak egy kivonat jelenik meg honlapunkon és esetlegesen egy kis kép: ha valaki el szeretné olvasni írásodat, akkor a blogodra fog eljutni. A csatlakozáshoz pusztán az engedélyed kérjük, anyagi vonzata nincs, a blogbejegyzések első egy-két mondatának listázásához a blog RSS-ét dolgozzuk fel, tehát semmilyen technikai teendőd sincs.

Amennyiben úgy döntöttél, csatlakoznál hozzánk vagy kérdésed van, kérlek írj az info kukac miner pont hu ímél-címre!

Üdvözlettel:
Miner.hu